A Gercse templomban
Húsvéttól Mindenszentek ünnepéig
minden vasárnap 17 órakor van szentmise.
A templommal kapcsolatos bármilyen ügyben keresse a Pesthidegkúti Plébániát az alábbi elérhetőségen:
1028 Templom köz 1. címen.
Telefon: 06-1-275-7623
A mai Pesthidegkúttal határos Árpád-kori Gercse faluból mára csak a legelők és szántók közepén szigetként kiemelkedő Boldogasszony-templom maradt. Az elmúlt évszázadokban többször is lerombolt, összedőlt templomot – hála az áldott emlékű Bognár Lajos atya és a hozzá hasonló jó magyarok állhatatos küzdelmének 1997. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján áldotta meg Dékány Vilmos Esztergom-budapesti segédpüspök, aki a templom hosszú Csipkerózsika-álma után egyben az első szentmisét is celebrálta az ősi falak között. A középkori eredetű templomban újra imádkoznak, keresztelnek és esketnek. Dékány Vilmos püspök a hamvaiból föltámadt Isten házát a hívek és az újjáépítők jelenlétében Nagyboldogasszonykor, Szűz Mária mennybevitelének ünnepén, azon a napon áldotta meg, amikor a történelem egy jóval későbbi korszakában, Kr. u. 1038-ban Szent István király országunkat és népünket a Patrona Hungariae oltalmába ajánlotta.
Az Árpád-kori XIII. században a mai Pesthidegkút határában, a Vihar- és a Csúcshegy közötti nyereg nyugati lejtőjén volt egy Gercse nevű település, amelynek hajdani létezéséről ma már csak az elmúlt századok írásos emlékei, néhány régészeti lelet és a történelem folyamán többször átalakított, kijavított, s legutóbb romjaiból föltámadt Gercsei Boldogasszony-templom tanúskodik. Az óbudai káptalan határának 1212-es bejárása után kiállított Canonica Visitatio elnevezésű oklevélben a hajdani krónikás „Guerchey szőlőről” és a hasonló nevű faluról tesz említést, amelynek elhelyezkedését a mai Csúcs-hegy alatti részen jelöli meg.
Bognár Lajos atya, Zelnik József és mások kezdeményezésének, megalkuvást nem ismerő küzdelmének, illetve Bujdosó Győző építész kiváló munkájának eredményeként az Óbudai Polgári Társaság és a Pesthidegkút Alapítvány 1996-ban újjáépítette az évszázadokon keresztül elhagyatott állapotban levő gercsepusztai Boldogasszony-templomot. Dékány Vilmos Esztergom-budapesti segédpüspök 1997. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján szép számú hívősereg jelenlétében áldotta meg Isten házát, majd bemutatta benne az első szentmisét.
Az újjáépített gercsei templomban az ősi keresztény hagyománynak megfelelően a nagyszombatról húsvétvasárnapra virradó éjszaka, amint az elmúlt esztendőkben mindig, a 2010-es vigílián is megünnepelték az élet győzelmét a halál fölött. A templomban egyébként húsvéttól kezdve egészen halottak napjáig vasárnap délutánonként szentmisére gyűlnek össze a pesthidegkútiak és a budai hegyekben kiránduló katolikusok. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig a templomban, illetve közvetlen közelében, a szabad ég alatt időnként megvendégeléssel egybekötött lelkigyakorlatot tart a rászorultaknak, s ilyenkor az oltár előtti urnasírban végső nyugalomra lelt templomépítőre, Bognár Lajos atyára is emlékeznek.
Az 1997-ben megáldott gercsei templomban több mint egy évtizede az ősi keresztény hagyományt megújítva a húsvétvasárnapra virradó éjszaka megtartják a húsvét vigíliáját (vigilia paschalis), a világosság győzelmét a sötétség felett, az élet győzelmét a halál felett. A gercsei templom ilyenkor fényárban úszik, s virrasztva így emlékeznek a Világ világosságának föltámadására. Elmúlik az éjszaka, s húsvétvasárnaponként reggel hatkor úgynevezett „asszonyok miséjét” tartanak a gercsei templomban. A pesthidegkúti lányok és asszonyok, de még a férfiak is, ilyenkor kihozzák magukkal az ünnepi kalácsot, sonkát, tojást és megszenteltetik a plébánossal. Az asszonyok miséjét annak emlékére tartják, hogy Jézus Krisztus sziklasírját a megfeszítés utáni harmadnapon üresen találták a jeruzsálemi asszonyok a Golgotán. A húsvétvasárnap reggeli ételszentelésre az elmúlt években az újjáépített gercsei templom előtti térségen kerül sor. A nagyböjt végeztével a keresztények hosszú idő után húsvétvasárnap ehetnek először húst, s a szép szokásra az ünnep magyar elnevezése is emlékeztet: A hívő ember a hosszú böjt után ezen a napon veheti magához, fogyaszthatja a húst.
Bognár Lajos atya volt a gercsepusztai búzaszentelés szokásának a föltámasztója. A búzavetés és az egész határ megszentelése, mint ismert, április 25-én, Szent Márk napján, vagy az ahhoz közel eső vasárnap történik. Lajos atya híveinek társaságában ilyenkor körmenettel kiment a gercsei határba és megszentelte a búzát, egyéb gabonaféléket, a gyümölcsfákat, a szőlőt és mindent, amit a mező, a föld ad az embernek.
A templom eredetileg az Árpád-korban épült
Nagy Emese régész 1958-ban jelentette meg tanulmányát az 1956 nyarán általa vezetett régészeti ásatások eredményéről. A templom nyugati, bejárati homlokzatán a régész által említett, a kerek ablak alatti keretbe foglalt 1774-es évszám manapság már olvashatatlan. Az 1774-es évszám az 1997-es újjáépítés előtti utolsó, a barokk korban elvégzett átépítés idejét jelöli. Az 1956 nyarán, az akkor már romos templom területén végzett ásatások eredményeként a régésznő megállapította, hogy a nyugati homlokzaton, a mai bejárat fölött látható barokk stukkó maradványok és az akkor még világosan kirajzolódó 1774-es évszám, valamint a barokk korban szokásban volt alaprajz miatt vélték korábban az épületet XVIII. századinak, és nem pedig Árpád-kori eredetűnek. Ám bizonyos elfalazásokból, falrakásokból és a környező földeken előkerült középkori cseréptöredékekből Nagy Emese arra a következtetésre jutott, hogy minden kétséget kizáróan egy keletelt (keletre néző szentélyű – H. J.), többször át- és újjáépített, ám eredeti változatában Árpád-kori templomról van szó.
A bejárati kapu fölött egy szegmentíves lezárású, téglalap alakú nagyobb, s fölötte egy kisebb, kerek ablak látható. Mindkét ablakot és a kapunyílást jellegzetes XVIII. századi, tehát barokk korbeli téglákkal bélelték. A déli homlokzat nyugati felén – ahol most a második világháborúban elesett katonák emlékét megörökítő tábla van – Nagy Emese kétszeresen elfalazott bejárati ajtót talált. A déli fal keleti felében a román korra, tehát az Árpád-korra is jellemző félköríves lezárású, úgynevezett rézselt ablak látható.
A templom apszisától (a román kori templomépítészetben félkör formájú, kiugró építmény a szentély lezárására – H. J.) mintegy 30-40 méterre, keletre az évek múltán egyre inkább eltűnő épületegyüttes nyomai láthatók. Imitt-amott a gaz, cserje és a földkupacok közül kivillan egy-két boltíves, dongaboltozatos pincemaradvány, de néhány év múlva valószínűleg már ezt sem látjuk. Nagy kár, hogy hagyjuk elenyészni a régmúltunk tárgyi tanúit. Bujdosó Győző, a templom építészeti helyreállítója szerint elképzelhető, hogy ezek az eltűnőben levő épületmaradványok a középkori Gercse település egyik – vagy talán egyetlen – udvarházának tanújelei. De hát így bánunk mi (el) a történelmi értékeinkkel. Egyébként fél évszázaddal ezelőtt még tetővel fedett hajlék is volt a mára föld alá került épületcsoportban, hiszen a templomot és közvetlen környékét megásató Nagy Emese 1956 nyarán még itt húzta meg magát éjszakánként a régészeti munkálatok idején. A templomtól mintegy száz méterre délre egy kváderkövekkel kirakott igen régi kút is látható, s nem elképzelhetetlen, hogy hajdanában már Gercse falu vízellátását is biztosította.
Az első, az Árpád-kori templom a helyszínen talált maradványok szerint leégett és jó ideig romos állapotban volt, s csak a XVIII. században építették újjá, amint erről a nyugati oromfalon nemrégen még olvasható volt 1774-es évszám is tanúskodott. Nagy Emese 1956-os ásatásáig a templom falai sok helyütt szinte teljes eredeti magasságukban átvészelték az elmúlt évszázadok emberi és természeti rombolásait. Aránylag jó állapotban maradt meg a nyugati homlokzat oromfala. A XVIII. századi átépítés folyamán itt, a nyugati falban alakították ki a főbejáratot, a kapu fölé szegmentíves, téglalapalapú, míg tőle feljebb egy kisebb, kerek ablakot nyitottak. A két ablak közt Nagy Emese és a későbbi kutatók ásatása idején is tisztán kiolvasható 1774-es évszám mára szinte teljesen szétmállott, lehullott.
A gercsei templom kapujával szemben négyszögletes alapon fehér kőkereszt áll. A Gelobt sei Jesus Christus (Dicsértessék a Jézus Krisztus) gótbetűs német fölirat és az alatta levő 1930-as évszám arról tanúskodik, hogy ezt a keresztet a szomszédos Pesthidegkút szorgalmas svábjai állították 1930-ban, mindössze másfél évtizeddel azelőtt, hogy többségüket 1946-ban kiüldözték a gyűlölködő győzők és hitvány hazai kiszolgálóik. A kőkereszt mintegy két évtizeden keresztül állt az egyik pesthidegkúti út mentén, míg az 1950-es években, talán nem véletlenül, ki nem döntötte egy traktor. A kőkereszt ezután hosszú évtizedeken keresztül hevert a hidegkúti plébánia udvarán, míg Bognár Lajos atya föl nem állíttatta az újjáépített gercsei templom kapujával szemben.
A hajdani Árpád-kori Gercse pusztájában, Pesthidegkút szomszédságában álló Krisztus-kereszt a magyarok és németek háború előtti, alatti és utáni közös sorsát is jelképezi. Mert voltak, akiket magyarként például Galántáról vagy Somorjáról, és voltak, akiket németként például Budakesziről vagy Pesthidegkútról űztek el a gyűlölködők. 1945 februárjában az ostromlott Budai Várnegyedből kitört magyar honvédek és német katonák közül csak kevesen jutottak el a budai hegyekbe, ahol elszánt utóvédharcot vívtak a megszálló szovjetekkel. A magyar és német hősök emlékét hirdeti a gercsei templom déli falán elhelyezett márványtábla.
A újra fölállított kőkereszt és az újjáépített templom a reményt is jelképezheti. Nagyheti ottjártunkkor a Paprikás-patak felől, az elvadult gyümölcsösökkel koronázott hegygerincről leereszkedve lassú tempóban, meg-megállva, latin nyelvű énekkel az ajkukon fiatalok közeledtek a gercsei templomhoz. Faágakból formált kereszt alatt Jézus Krisztus Via Crucisát járták a gercsepusztai tájon. A Budapest, Csaba utcai Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola diákjai a templom előtt, a pesthidegkúti németek keresztje alatt, s a magyarok Árpád-kori templomával szemben olvasták föl az utolsó, a XIV. stációra vonatkozó evangéliumi részt, majd a faágakból eszkábált keresztjeiket elhelyezték a Megfeszített lábai elé.
Valahogyan így képzelhette el ezt Lajos atya is, aki már az újjáépítés előtt azt tervezte, hogy a gercsei templomban vasárnap délutánonként majd szentmisét celebrálnak a budai hegyeket járó kirándulók számára. Így is lett, mert húsvéttól halottak napjáig minden vasárnap délután ötkor egybegyűlnek itt a pesthidegkútiak, a környéken csatangoló kirándulók és részt vesznek a szentmisén. De keresztelőt, búzaszentelést és esküvőt is tartanak a templomban.
Lajos atya a gercsei templom 1997-s megáldása utáni karácsonyok táján betlehemes játékot is rendezett a környékbeli gyermekek részvételével, majd tavasztól őszig, leginkább az atya által innen-onnan előteremtett pénzen, a templomapszis mögötti füves térségen, tábortűz mellett falatozva a magyar történelem kiemelkedő eseményeiről és a kereszténység értékeiről mesélt a fiataloknak.
Hering József írása alapján
A felújított gercsei templomhoz a környékbeli közösségek először 1999. augusztus 14-én, szombaton szerveztek zarándoklatot hagyományteremtési szándékkal. A résztvevők két pontról indultak: a máriaremetei bazilikától és a széphalmi templomtól, délután 3 órakor. A széphalmiakat Székely János atya indította el a „Nyújtsd ki mennyből ó Szent Anyánk, kezedet” kezdetű Mária énekkel. A menet zászlókkal, táblákkal haladt. A Hidegkúti úton csatlakozott a széphalmiakhoz a Máriaremetéről indult csapat, és együtt értek az ófalui templomhoz, ahol a REKE (Remete Kulturális és Sport Egyesület) fiatalokból álló színjátszó csoportja előadta Sík Sándor „István király” című darabjának rövidített
változatát. Ezután a zarándoklat résztvevői – a Szentlélek plébánia, a Bátori utcai kápolna, a nagykovácsi, a máriaremetei, a széphalmi, az ófalui plébánia közösségei – énekelve indultak tovább Gercsére. A menetben a szervezők énekeskönyveket osztottak ki, így mindenki be tudott kapcsolódni az énekbe. A gercsei templomban este fél 6-kor bemutatott szentmisén Székely János atya köszöntötte a megjelenteket, és Bognár Lajos atya mondott beszédet, amit Vida Tivadar atya a részt vevő külföldiekre tekintettel olasz nyelven egészített ki. 2000-ben újra megtartották a gercsei zarándoklatot, augusztus 19-én, szombaton, az előző évihez hasonló programmal. 2001. augusztus 18-án Bognár Lajos atya vezetett Gercsére zarándoklatot mintegy 40 fő részvételével. A zarándokok énekelve, imádkozva haladtak. A délután 5 órakor kezdődő szabadtéri misére azok is csatlakoztak hozzájuk, akik a hosszú gyaloglást nem tudták vállalni. „Lassan kialakul a gercsei zarándoklat hagyománya egy augusztus 15.-20. közelébe eső szombat délután. Egyszerre indul Széphalomról és Remetéről, Ófalun találkozik a két csoport, itt általában van valamilyen program is, és innen együtt megyünk a gercsei templomba énekelve, imádkozva”– írta Székely János atya a Historia Domusban. (Időközben egyúttal kirándulási célpont is lett Gercse az évente kétszer, tavasszal és ősszel megrendezett közösségi napokon. Ezek a rendezvények teljesen a szórakozás jegyében zajlanak, de a szentmise ezeken a napokon se maradhat el.)
(Az újjáépített gercsei templomban az ősi keresztény hagyománynak megfelelően a nagyszombatról húsvétvasárnapra virradó éjjel, a vigílián a hívők hajnalig virrasztanak, húsvétvasárnap reggel hat órakor pedig úgynevezett “asszonyok miséjét” tartanak. Erre a misére a környékbeliek kiviszik magukkal az ünnepi kalácsot, sonkát, tojást és megszenteltetik a plébánossal.)
Lipcsey Júlia írása
További információ a templommal kapcsolatban:
http://2.kerulet.ittlakunk.hu/templom/130616/gercse-800-eves-templom-kerulet-hataraban
