FERENC PÁPA ÜZENETE
A TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS 55. VILÁGNAPJÁRA

(2021. május 9.)

„Jöjj, és lásd” (Jn1,46)

Úgy kommunikáljunk, hogy az emberekkel ott és úgy találkozzunk,
ahol és ahogy vannak!

Kedves Testvérek!

A „jöjj,és lásd” felhívás, mely Jézusnak a tanítványokkal való első megindító találkozásait kíséri, minden hiteles emberi kommunikáció módszere is. Ahhoz, hogyel tudjuk beszélni a történelemmé váló élet igazságát (vö. Üzenet a tömegtájékoztatás 54. világnapjára, 2020. január 24.),fel kell hagynunk azzal a kényelmes feltételezéssel, hogy „már ismerjük” dolgokat, éski kell mozdulnunk, el kell indulnunk, hogy lássunk, hogy együtt legyünk az emberekkel, hogy meghallgassuk őket, hogy befogadjuk a valóság sugallatait, amely mindig meglep bennünketnéhány aspektusában.„Csodálkozva nyisd ki szemed arra, amit látni fogsz, hagyd, hogy a dolgok frissessége és életerejemegtöltse kezedet, hogy mások számára,amikor olvasnaktéged, kézzelfoghatóvá váljon az élet vibráló csodája” – tanácsoltaBoldog Manuel LozanoGarrido[1] újságíró kollégáinak. Ebben az évben tehát ezt az üzenetet a „jöjj, és lásd” meghívásnak szeretném szentelni, amely inspirációként szolgálhat minden olyan kommunikáció számára, amely arra törekszik, hogy világos és őszinte legyen:egyújság szerkesztőségében, az internet világában, az Egyháznapi igehirdetésében vagy a politikai éstársadalmi kommunikációban. „Jöjj, és lásd!” – mindig ez volt a keresztény hit továbbadásának a módja, kezdve a Jordán folyó és a Galileai-tópartján történt első találkozásoktól.

Elkoptatni a cipőnket

Gondoljunk először a híradás nagy témájára. Figyelmes hangok egy ideje már kifejezték aggodalmukata „fénymásoltújságokká” vagy lényegében azonos televíziósés rádióshírműsorokká és weblapokká való ellaposodás veszélye miatt,ahol atényfeltárás és a tudósításműfaja teret és minőséget veszít azelőre csomagolt,„székházban gyártott”,önreferenciálisinformációkjavára, amelyekegyre kevésbé képesekmegragadni a dolgok igazságát és azemberek konkrét életét, és nem képesek meglátni a legsúlyosabb társadalmi jelenségeket, sema társadalom legmélyéről előtörő pozitív erőket. A kiadói ágazat válsága azzal fenyeget, hogy az információka szerkesztőségekben, a számítógépek előtt, az ügynökségek állomásain, a közösségi hálózatokon készülnek anélkül, hogy szerzőik kilépnének az utcára, „elkoptatnák a cipőjüket”, felkeresnék azembereket, történeteket keresnénekvagybizonyos helyzeteket saját szemükkel ellenőriznének. Ha nem nyílunk mega találkozás előtt, csupán külső szemlélőkmaradunk mindazon technikai újítások ellenére, amelyek lehetővé teszik, hogy elmerüljünk egy nagyobb és közvetlenebb valóságban. Minden eszköz csak annyiban bizonyul hasznosnak és értékesnek, ha arra késztet bennünket, hogy kilépjünkés megnézzünk olyan dolgokat, amelyekről egyébként nem tudnánk, haolyan híreket teszfel az internetre, amelyek máskülönbennem terjednének, ha olyan találkozásokat tesz lehetővé, amelyekremáskülönbennem kerülne sor.

Beszámolórészletek az evangéliumban

Az első tanítványoknak, akik meg akarták ismerni Jézust a Jordán folyóban való megkeresztelkedése után, ő így válaszol: „Jöjjetek, és lássátok”(Jn 1,39),így hívta meg őket arra, hogy megéljék a vele való kapcsolatot. Több mint fél évszázaddal később, amikor János, immár öregemberként, megírja evangéliumát, felidéz néhány„beszámoló” jellegű részletet, amelyekből kiderül, hogy ott volt a helyszínen, és hogy az az élménymilyen hatást gyakorolt az életére: „A tizedik óra körül járhatott” –jegyzi meg, vagyis délután négy körül (vö. Jn 1,39). Másnap –beszéli el János–Fülöp elmondta Nátánáelnek a Messiással való találkozását. Barátja szkeptikus: „Jöhet valami jó Názáretből?” Fülöp nem próbáljaőtérvekkel meggyőzni, hanem egyszerűen azt mondja neki: „Jöjj, és lásd” (vö. Jn45–46). Nátánelelmegy, és látja, és attól a pillanattól kezdve megváltozik az élete. A keresztény hitígy kezdődik. És ígyadják tovább: közvetlen tudásként, melytapasztalatból és nem hallomásból születik. „Most már nem a te szavadra hiszünk, mert magunk is hallottuk”– mondják az emberek a szamariai asszonynak, miután Jézus a városukban maradt (vö. Jn 4,39–42). A „jöjj, és lásd” a legegyszerűbb módszere a valóságmegismerésének. Alegtisztességesebb igazolásaminden bejelentésnek, mert ahhoz, hogy megismerjünk, találkoznunk kell, hagynunk kell, hogy az előttünkálló személy beszéljen hozzánk, hagynunk kell, hogy tanúbizonyságaelérjen bennünket.

Hála sok újságíró bátorságának

Az újságíráshoz mint a valóságról való beszámoláshoz isszükség van arra a képességre, hogy elmenjünk oda, ahova senki más nem megy el: elindulásés látás iránti vágy. Kíváncsiság, nyitottság, szenvedély. Hálával tartozunk sokszakember–újságírók, operatőrök, szerkesztők, rendezők –bátorságáért és elkötelezettségéért, akik gyakran kockázatot vállalva dolgoznak. Erőfeszítéseiknek köszönhetően ma már tudunk például az üldözött kisebbségek nehéz helyzetéről a világ különböző részein;ők felemelték szavukat a szegények és a teremtésellen elkövetett számos visszaélésés igazságtalanság ellen; és számos elfeledett háborúrólis beszámoltak. Nemcsak a hírközlés, hanem az egész társadalom és a demokrácia számára is veszteség lenne, ha ezek a hangok elnémulnának:emberségünk szegényedne el.

Bolygónk számos valósága, különösen e világjárvány idején,meghívást intéz a kommunikációvilágához:„Jöjj, és lásd!” Fennáll a veszélye annak, hogy a világjárványról és így minden válságról csak a gazdagabb világ szemével, egyfajta „kettős látással” beszéljünk.Gondoljunk csak az oltóanyagok és általában az orvosi ellátás kérdésére, a legszegényebb néprétegek kirekesztésére. Ki számol be nekünka gyógyulás utáni várakozásrólÁzsia, Latin-Amerika és Afrika legszegényebbfalvaiban? Fennáll a veszélye annak, hogy a globális társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekdöntenek a koronavíruselleni oltóanyagokelosztásának sorrendjéről. A szegények mindig a sor végén vannak, és az egészséghez fűződő egyetemes jog,melyet elvben kimondtak, kiüresedik valódiértékéből. Dea szerencsésebbek világában is nagyrésztrejtve marada szegénységbe gyorsan lecsúszócsaládok társadalmi drámája: megsebeznek és nem bírnak hírértékkelazok az emberek, akik szégyenüket leküzdve sorban állnak akaritászközpontok előtt, hogy egy csomag élelmiszert kapjanak.

Lehetőségek és buktatók az interneten

Az internet a közösségi médiaszámtalan kifejezőeszközével növelheti az elbeszélés és megosztás képességét: sokkal több nyitott szem avilágra, képek és tanúbizonyságok folyamatos áramlása. A digitális technológia lehetővé teszi számunkra, hogy első kézből és idejében szerezzünkinformációkat, melyek gyakran nagyon hasznosak: gondoljunk csak bizonyos vészhelyzetekre, amikor az elsőhírekés a lakosságnak szóló szolgálati közleményekis az internetenterjednek. Ez egy nagyszerű eszköz, amely mint felhasználókraés kedvezményezettekremindannyiunkrafelelősséget ró. Mindannyian tanúskodhatunk olyan eseményekről, amelyeket a hagyományos médiamáskülönben figyelmen kívül hagyna, civil hozzájárulást adhatunk, több történetet, köztük pozitív történeteket is nyilvánosságra hozhatunk. Avilághálónakköszönhetően lehetőségünk van arra, hogy elmondjuk, amit látunk, ami a szemünk előttzajlik, és megoszthatunktanúságtételeket.

Ugyanakkor mindenki számára nyilvánvalóvá váltak, milyen kockázatokkal jár, ha egy ellenőrizetlen információ jelenik meg a közösségi médiában. Jó ideje tudjuk, hogy a híreket, sőt a képeket iskönnyen manipuláljákezer okból, olykor csak triviálisnarcizmusból. Ez a kritikus tudatosság nem az eszközdémonizálásárabiztat, hanem nagyobb megkülönböztető képességreés érettebb felelősségérzetre a tartalomnak mind a terjesztése, mind a fogadása terén. Mindannyian felelősek vagyunk aközléseinkért, az általunk adottinformációkért,az ellenőrzésért, melyet az álhírek leleplezésévelközösen gyakorolhatunk. Mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy az igazság tanúi legyünk: hogy elmenjünk, lássunk és megosszunk.

Semmi sem helyettesíti a személyes tapasztalatot

A kommunikációban semmi sem helyettesítheti teljesen a személyes tapasztalatot. Bizonyos dolgokat csak tapasztalatból tanulhatunk meg. Nemcsakszavakkal, hanem szemünkkel, hangszínünkkel és mozdulatainkkal is kommunikálunk. Jézusnaka vele találkozó emberekre gyakorolt vonzereje igehirdetésének igazságától függött; de mondanivalójának hatékonysága elválaszthatatlan volt atekintetétől, a magatartásától, sőt a hallgatásaitól is. A tanítványok nemcsak hallgatták a szavait, hanemfigyelték is, ahogyanbeszél. Benne, a megtestesült Logoszban ugyanis az Ige arcot öltött; a láthatatlan Isten hagyta, hogy lássák, hallják és megérintsék, ahogy maga János írja (vö. 1Jn 1,1–3). A szó csak akkor hatékony, ha „látjuk”, ha bevon egy tapasztalatba, egy párbeszédbe.Ezérta „jöjj, és lásd” meghívás lényegi fontosságúvolt, és ma is az.

Gondoljunkcsak arra, mennyi üres beszéd hangzik el korunkban is a közélet minden területén, az üzleti életben és a politikában egyaránt. Ez az ember „végtelen mennyiségűsemmit beszélössze, többet, mint bárki Velencében; az ő gondolatai olyanok, mint két szem búza két véka korpaközé rejtve; egész napkeresheted, és ha megtaláltad, kiderül, hogy nem érte meg a fáradságot.”[2] Az angol drámaíró gúnyosszavai ránk, keresztény kommunikátorokra is érvényesek. Az evangélium jó híre az ember és ember közötti, a szív és szív közötti találkozásoknakköszönhetően terjedtel az egész világon. Olyan férfiakrólés nőkről van szó, akik elfogadták ugyanazt a „jöjj, és lásd” meghívást, és akik elcsodálkoztak azon az emberségbeli „többleten”, amely átragyogott a Jézus Krisztusról tanúságot tevő emberek tekintetén, beszédén és mozdulatain. Minden eszköz fontos, és az a nagyszerű kommunikátor, akitTarzuszi Pálnak hívnak, bizonyára igénybe vette volna az e-mailt és a közösségi oldalak üzenetküldési lehetőségeit; mégis a hite, a reménye és a szeretete volt az, ami lenyűgöztekortársait, akik hallották őt prédikálni,és akiknek szerencséjük volt együtt időzni vele, látni őtegy gyülekezetben vagy egy személyes beszélgetés során. Azáltal, hogy látták őt működés közben azokon a helyeken, ahol járt, meggyőződtek arról,mennyire igaz és gyümölcsöző volt az élet számára az üdvösségnek az az üzenete, amelynekőIsten kegyelméből hirdetője volt. Ott is, ahol személyesen nem lehetett találkozniIstennek ezzel amunkatársával, az általa küldött tanítványok tanúságot tettek Krisztusban való életmódjáról (vö. 1Kor 4,7).

„A kezünkben könyvek vannak, a szemünk előtt pediga tények”–jelentette ki Szent Ágoston,[3] amikor arra buzdított, hogy ismerjük fel a valóságban a Szentírásban található próféciák beteljesedését. Így az evangélium maújra végbemegy, valahányszorolyan emberek ragyogó tanúságtételével találkozunk, akiknekaz életétmegváltoztatta a Jézussal való találkozás. Több mint kétezer évóta a találkozások láncolata adja tovább a keresztény kaland varázsát. Azelőttünkálló kihívás tehát az, hogy úgy kommunikáljunk, hogy ott és úgy találkozzunkaz emberekkel, ahol és ahogy vannak.

Uram, taníts meg arra, hogy kilépjünk önmagunkból, és elinduljunk az igazság keresésére.

Taníts meg arra, hogy menjünkés lássunk, hogymeghallgassunk, hogy ne tápláljunk előítéleteket, és ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket.

Taníts meg arra, hogy elmenjünk oda, ahová senki más nem akar elmenni, hogy időt szánjunk a megértésre, hogy a lényegesrefigyeljünk, hogy ne vonja el figyelmünket a felesleges, hogy megkülönböztessük a megtévesztő látszatot az igazságtól.

Add megannak kegyelmét, hogy felismerjük lakhelyedet világban,és az őszinteséget ahhoz, hogy elmondjuk, amit láttunk.

Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2021. január 23-án, Szalézi Szent Ferenc emléknapjának vigíliáján.

Ferenc

[1] Spanyol újságíró, 1920-banszületett, 1971-benhalt meg, 2010-benavattákboldoggá.

[2] Vö. WilliamShakespeare: A velencei kalmár, Első felvonás, I. szín. (Vas István fordítása)

[3]Sermo 360/B, 20.